WTCC Ultra – versenyautó tanulmány a végletekig
A Túraautó-világbajnokságon való részvétel ihlette a vezető tervezőt, Ewan Kingsbury-t a versenyautó tervezésében - a Chevrolet sportautó örökségét kívánta az európai túraversenybe illeszteni.
Kingsbury első vázlatain a szépség és a legmodernebb versenyautó technológia között egyensúlyozott a célt tartva szem előtt, minden kimértség nélkül. Meglepetésére a Chevrolet azonnal elfogadta a vázlatokat, így az Ultra lett a GM történetének leggyorsabb koncepcióautója.
WTCC Ultra – minden sablonon túllép
A tervek lendületét megőrizendő a Chevrolet megbízta Kingsburyt, hogy egy éven belül készítse el a prototípust.
Kingsbury szorosan együttműködött a japán YDS Stúdió modellező csapatával az agyag modell elkészítésében. Három dimenziós komputeres modellezés segítette a karosszéria pontos vonalainak kidolgozásában.
Az Ultra formái megtörik a megszokott vonalvezetést, így az autó álló helyzetben is a száguldás érzését kelti. A tervezés során azt a pillanatot ragadták meg a mernökök, amikor a versenyautó energiája majd’ szétfeszíti a karosszériát.
WTCC Ultra – a Chevrolet autóverseny múltja ihlette
Folyamatos munka mellett a csapatnak sikerült tartania a határidőt, a prototípus elkészült a 2006-os Párizsi Motorshow-ra. A közönséget annyira megragadta az autó kisugárzása, hogy a prototípus megvételére több ajánlat is érkezett a helyszínen.








